270 milliárd forintos kamatmentes hitelkeret nyílik a kis- és középvállalkozásoknak
Összesen 270 milliárd forintos, kamatmentes uniós hitelkeretet nyitnak meg a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám program keretében – jelentette be szerdán Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
A tárcavezető közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a program a mikrovállalkozásoktól a középvállalatokig bezárólag érhető el Budapesten és vidéken egyaránt. A forrást azoknak a cégeknek szánják, amelyeket eddig a hiányzó forgótőke vagy a magas kamatkörnyezet tartott vissza a fejlesztésektől.
A program folyósítása két lépésben történik. Az első ütemben 30 milliárd forinttal kibővítik a hitelkeretet azok számára, akik már beadták a forgóeszköz-hitelkérelmüket, ebből a cégek alapanyagot, készletet vásárolhatnak, és kifizethetik beszállítóikat.
A második lépésben a 0 százalékos beruházási hitelt az alábbi célokra lehet igénybe venni: gépbeszerzés, kapacitásbővítés, digitalizáció, energiamegtakarítást célzó fejlesztések.
A nagyobb beruházásokhoz – így a beszállítóknak és az exportálóknak – akár 1 milliárd forint is elérhető, amely kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában, egy csomagban igényelhető. A konstrukció előnye, hogy amit a fejlesztés megtermel, az a vállalkozásnál marad, nem viszi el a kamatfizetés – fogalmazott Kapitány István.
Az igényléseket a kereskedelmi bankok MFB Pont Plus irodáiban lehet benyújtani.
A program előzményeként a miniszter még szeptember elején jelentette be, hogy az „5+5” elnevezésű konstrukcióban közel 800 – többségében vidéki turisztikai, vendéglátóipari – vállalkozás jutott egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz.
A gazdasági tárcavezető egy korábbi bejegyzésében már jelezte, hogy a Magyar Péter miniszterelnök vezette kormány mintegy tízmilliárd eurónyi uniós forrást hozott haza, amelyből a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program is táplálkozik.
