Nagy Márton elköltözött az országból
Nagy Márton nyár óta Svájcban él, és egy zürichi befektetési banknak dolgozik. A korábbi nemzetgazdasági minisztert telefonon érték utol, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A volt tárcavezető állítólag szűk körben egyértelművé tette, hogy végleg szakított a magyar politikával, és az ellenzékivé vált Fidesz vezetőivel sincs élő kapcsolata. Ez azért is figyelemre méltó, mert Orbán Viktor a legutóbbi kötcsei beszédében kifejezetten Nagy Márton eszére hivatkozott, amit úgy is lehetett érteni, hogy a volt miniszter még része az exminiszterelnök körüli stratégiai stábnak.
Háttérbeszélgetések alapján Nagy Márton elköltözésének előzménye, hogy tavaly júliusban közvetlen életveszélyben volt, és komoly műtéten esett át a városmajori szívklinikán. Egyik távoli rokona szerint már ekkor ki akart szállni a politikából, de a körülmények nem engedték. A választás után alig pár nappal le is kapcsolta a Facebook-oldalát.
Nagy Mártonról nemrég írták meg, hogy egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során.
