Nem kapott még támogatást a BYD a szegedi beruházáshoz
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) szerint a BYD szegedi beruházása jelenleg nem rendelkezik aláírt, hatályos támogatási szerződéssel. Az ügynökség erre akkor válaszolt, amikor arról kérdezték, kapott-e már a kínai autógyártó üzeme munkahelyteremtési támogatást, és ha igen, mekkora összeget.
Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter 2023-ban azzal jelentette be a gyárépítést, hogy ahhoz az állam munkahelyteremtési támogatást biztosít. A támogatás összegét akkor nem árulta el, de a teljes beruházási érték tíz százalékánál több lehet, ami több tízmilliárd forintot jelenthet.
A korábbi kormány közel tízezer vendégmunkás behozatalára adott engedélyt a vállalatnak, és közel 70 milliárd forint infrastrukturális támogatást vállalt azon a területen, ahová a BYD költözik. Közvetlen anyagi támogatást is ígértek a cégnek, ennek pontos összege üzleti titoknak minősül.
Az infrastruktúra-fejlesztésen kívül a BYD elektromosbusz-gyártással foglalkozó cége is kapott egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatást, kétszer: 2018-ban a komáromi ipari parkban termelő gyár 925,4 millió forintot, 2025-ben pedig a fóti gyár 1 milliárd forintot.
Szijjártó Péter júliusban jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, és a BYD külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetője lesz. A BYD Magyarországon építette meg első európai személyautógyárát, de ezt csak első állomásának tekintette az európai terjeszkedéshez.
