Autóipari válság: több ezer dolgozót bocsát el a Schaeffler

by Bence
Autóipari válság: több ezer dolgozót bocsát el a Schaeffler

Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler

A Schaeffler újabb 3460 munkahely megszüntetését és öt európai telephely bezárását jelentette be. Az átszervezés összesen 16 telephelyet érint, a megszüntetni tervezett állások közül 2660 Németországban van.

A vállalat a döntést a gyenge autóipari kereslettel, a magas németországi működési költségekkel, az elektromos autózás vártnál lassabb térnyerésével és az erősödő kínai versennyel indokolta. A leépítés a termelés mellett a kutatás-fejlesztést is súlyosan érinti: az álláshelyek fele a termelés, 30 százaléka a kutatás-fejlesztés területén szűnik meg.

Németországban a dortmundi, a morbachi, a berlini és a schwalbachi telephelyet zárják be, Belgiumban pedig a herstali, 3D-s nyomtatással foglalkozó egységet számolják fel. Schwalbachból a dolgozók egy részét Frankfurtba helyezik át. Franciaországban és Szlovákiában is csökkentik a létszámot, a leépítés azonban nem érinti a német autóipari beszállító debreceni és szombathelyi egységeit.

Az IG Metall szakszervezet és a központi üzemi tanács bírálta a terveket. Thomas Höhn, az IG Metall Schaefflerért felelős vállalati megbízottja úgy fogalmazott: a Schaefflernél az egyik leépítési program követi a másikat, még mielőtt az előző következményeit egyáltalán feldolgozták volna, ami nem jelent jövőképet a német ipar számára.

A cég már 2024 novemberében bejelentette 4700 európai munkahely megszüntetését, akkor 2800 németországi állás felszámolását tervezte. Az akkori átszervezést az elektromos autóalkatrészeket gyártó Vitesco Technologies-zal történt egyesüléssel is indokolták. A mostani intézkedésektől 2030-tól évi 300 millió eurós megtakarítást várnak, végrehajtásuk ugyanakkor mintegy 480 millió eurós egyszeri költséggel járhat.

A Schaeffler közben az autóiparon kívül is terjeszkedne: a védelmi szektorban és a humanoid robotokhoz szükséges alkatrészek gyártásában keres növekedési lehetőséget. Más autóipari beszállítóknál Magyarországon is jelentettek be leépítést: a thyssenkrupp Automotive Technology júniusban mintegy 200 hazai fejlesztési pozíció megszüntetéséről számolt be, miközben Budapesten körülbelül 60 új, üzlettámogatási állás létrehozását tervezte.

You may also like

Leave a Comment

Az oldalon megjelenő információk nem minősülnek ajánlásnak semmilyen pénzügyi döntés meghozatalára.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Kamat Lánc